ELÁLLÁS
Elállási jog
A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. Kormányrendelet (rendelet) alapján úgynevezett elállási jog (a termék visszaküldésének joga, visszaküldési garancia) illet meg a vásárlót, az internetes vásárlás esetén, és e jogot az alábbiakban részletezett módon teheti meg.
Mi az az elállási jog?
Az elállási jog azt jelenti, hogy az interneten (távollevők között) megkötött szerződéstől jogszabályi felhatalmazás alapján egyoldalúan visszaléphet és a termék visszaküldése esetén kérheti a kereskedőtől a termékért kifizetett összeg visszatérítését.
Mely időponttól gyakorolhatja az elállási jogát?
Termék (például könyv, elektronikai cikkek stb.) megrendelése esetén a termék átvételének napjától számítandó az elállási határidő. Elállási jogát a szerződés megkötésének napja ( megrendelés)és a termék megérkezésének napja közötti időszakban is gyakorolhatja.
Milyen időtartamon belül gyakorolhatja elállási jogát?
A termék átvételétől számított 14 napon (naptári nap!) belül élhetünk elállási jogunkkal kizárólag írásban! Elállási szándékát egyértelmű nyilatkozattal, valamint a Korm. rendelet mellékletében található nyilatkozat-minta útján közölheti:protectruha@gmail.com címen
Az általános szabályok szerint a határidőbe a termék átvételének napja nem tartozik bele.
Az elállási határidőbe a hétvége is beletartozik!
Elállás esetén köteles a terméket haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni (postára adni, vagyis intézkedni az elküldés iránt) a vállalkozásnak.
A termék átvételének napját elsősorban a termékhez mellékelt számlán (nyugtán) szereplő teljesítési időpont alapján tudja igazolni az eladó felé.
A termék visszaküldése kizárólag az alábbi címen elfogadott:
Protect Munkaruha üzlet
4300 Nyírbátor, Szabadság tér 36.
Elállás esetén az interneten megkötött szerződés a szerződéskötés napjára visszamenőleg kerül megszüntetésre.
Elállás esetén a vásárló köteles a terméket saját költségén (kivéve, ha ezt az eladó előzetesen vállalta) haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított 14 napon belül visszajuttatni.
Az eladó köteles haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzéstől számított 14 napon belül napon belül a fogyasztó által kifizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket (tehát pl.: a szállítási, csomagolási díjat is) visszatéríteni.Ha a megrendeléskor nem a vállalkozás által felkínált legolcsóbb szállítási módot választottuk, akkor is csak a felkínált legolcsóbb szállítási díjnak megfelelő összeget köteles visszatéríteni a vállalkozás.
A vonatkozó jogszabály (45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet) alapján az következő esetekben nem gyakorolhatja elállási jogát, ( Vevő=Fogyasztó)
a) A Fogyasztó nem gyakorolhatja a 20. § szerinti jogát a) a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetében a szolgáltatás egészének teljesítését követően, ha a vállalkozás a teljesítést a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg, 16 § és a fogyasztó tudomásul vette, hogy a szolgáltatás egészének teljesítését követően felmondási jogát elveszíti;
b) olyan termék vagy szolgáltatás tekintetében, amelynek ára, illetve díja a pénzpiac vállalkozás által nem befolyásolható, a 20. § (2) bekezdésében meghatározott határidő alatt is lehetséges ingadozásától függ;
c) olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak;
d) romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében;
e) olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza;
f) olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel;
g) olyan alkoholtartalmú ital tekintetében, amelynek tényleges értéke a vállalkozás által nem befolyásolható módon a piaci ingadozásoktól függ, és amelynek áráról a felek az adásvételi szerződés megkötésekor állapodtak meg, azonban a szerződés teljesítésére csak a megkötéstől számított harmincadik napot követően kerül sor;
h) olyan vállalkozási szerződés esetében, amelynél a vállalkozás a fogyasztó kifejezett kérésére keresi fel a fogyasztót sürgős javítási vagy karbantartási munkálatok elvégzése céljából;
i) lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver példányának adásvétele tekintetében, ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta;
j) hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, az előfizetéses szerződések kivételével;
k) nyilvános árverésen megkötött szerződések esetében;
l) lakáscélú szolgáltatás kivételével szállásnyújtásra irányuló szerződés, fuvarozás, személygépjármű-kölcsönzés, étkeztetés vagy szabadidős tevékenységekhez kapcsolódó szolgáltatásra irányuló szerződés esetében, ha a szerződésben meghatározott teljesítési határnapot vagy határidőt kötöttek ki;
m) a nem tárgyi adathordozón nyújtott digitális adattartalom tekintetében, ha a vállalkozás a fogyasztó kifejezett, előzetes beleegyezésével kezdte meg a teljesítést, és a fogyasztó e beleegyezésével egyidejűleg nyilatkozott annak tudomásul vételéről, hogy a teljesítés megkezdését követően elveszíti a 20. § szerinti jogát. 16 § (2) Az (1) bekezdés h) pontjában meghatározott esetben a 20. § szerinti jog a fogyasztó által kifejezetten kért szolgáltatásokon és a karbantartás vagy a javítás elvégzéséhez felhasznált cserealkatrészeken felül kínált szolgáltatásokra vagy termékekre kiterjed
Visszatartás joga
A vállalkozás mindaddig visszatarthatja az elállással érintett termék vételárát és a szállítási költséget, amíg a fogyasztó vissza nem szolgáltatta részére a terméket, vagy kétséget kizáróan nem igazolta, hogy azt visszaküldte!
Felmondási jog
Ha szolgáltatást rendelt interneten, akkor főszabály szerint
a szerződés megkötését követő 14 napon belül elállhat a szerződéstől, mint a
termékek vásárlása esetén.Az elállási jog helyett felmondási jog illeti meg ha a vállalkozást arra kéri,
hogy a szerződés teljesítését az elállásra nyitva álló 14 napos határidő
lejárta előtt kezdje meg.
Milyen költségeket kell a fogyasztónak viselnie a szerződéstől való elállásakor/felmondáskor?
Elálláskor kizárólag a termék eladó részére történő visszaküldésének közvetlen költségeit vagyunk kötelesek viselni, ezért a terméket nem adhatja fel utánvétellel vagy portóval.de írhatsz...